A holló felemelkedése

Pirkadat. 

A nap fénye átszivárog a zord, sötét felhőrétegen, halványan megvilágítva Bilgewater sziklás kikötőjét. Számos hajó pihen a tengeren, sokra épp a kereskedők pakolják a szállítandó termékeket, legtöbbre rumot. A kikötőt és a várost elválasztó hosszúkás, kikövezett utca mellett kalózok iszogatnak a falnak dőlve, sokan pedig a már most is hangos kocsmákban élvezik a sósvízzel keveredő zsákmány illatát.

A lány kopogva sétál végig a nyirkos utcán, hosszú köpenyben. Télhez közeledik az idő, ami Bilgewater lakóit mindig is megviselte a fagyos időjárással megnehezítve a kihajózást. Körülnéz, és ahogy napsugarak megvilágítják, az arcát elmosolyodik, majd pár pillanatra megállva nyújtózkodik. Leveszi a kapucniját és kihúzza köpenye alól hosszú, vörös haját. Megigazítja, majd még egyszer felnéz az égre és tovább megy.

Végigsétálva az úton egy kis fogadóba ér. A felső emeleten átutazók számára nyugovóhely van kialakítva, lent pedig egy kocsma. Nincs sok ember, de ők is kalózok, akik épp felkészülnek az év utolsó hajrájára. A lány leül az egyik mellé, aki örömmel áll fel, üdvözölve az új társaságát.

- Sarah! Csinos, mint mindig!

A lány kér egy italt, amit azonnal el is fogyaszt. Rövid beszélgetés veszi kezdetét a férfival. Egy idő után kiabálást hallanak kintről.

- Mi történt már megint? – kérdezi Sarah unottan. A kikötőben minden naposak az egész városban hallható viták, gyakran oktalanul is.

- A kalózok nem tudnak kihajózni a noxusi kikötőbe. Állítólag elég komoly lázongások történtek.

- Már megint? – háborodik fel a lány. – A fene egye meg őket és a lázongásaikat! – csap az asztalra. – 

Ha továbbra is velük próbálunk üzletelni, éhen fogunk halni.

- Azért ennyire nem vészes a helyzet – mosolyog a férfi Sarahra, aki válaszul csak dühösen lehúz még egy italt és elköszönve a kalóztól tovább áll, hogy többet megtudhasson a noxusi fegyverkereskedelmi problémákról.

- Fáradj beljebb – int az ajtó fele Swain. – Magunkra hagynál? – néz Dariusra. A tábornok elindul az ajtó felé, egy bólintással üdvözölve a hölgyet elhagyja a szobát. Az admirális az ablaknál áll, kinézve az ablakon kémleli a birodalmát. Leblanc mögé sétál, és végigsimítva a karján ő is kémlelni kezd.

- Hát nem gyönyörű? – kérdezi elvigyorodva.

Odakint most béke honol. Egy hosszú ideig tartó háborodásnak vetettek véget. 

Miután Swain legyőzve Darkwillt, az előző tábornok fiát átvette a hatalmat Noxus felett, azonnal tüntetni kezdtek az emberek, akik békés életre vágytak, ugyanis Swain első dolga hatalomra kerülése után a Noxus és Demacia közti háború újra lángra lobbantása volt, hiába fogadtak békét hosszú idő után elődeik. Enyhe köd lepi el az utcákat, borús az idő, bár sok ember van odakint.

- Jericho, minden rendben? – kérdezi a lány a férfi komoly arcára tekintve. Swain nem néz vissza rá, csak elmosolyodik.

- Minden a legnagyobb rendben. Hamarosan támadásba lendülhetünk. – teszi háta mögé a kezeit. Leblanc végig néz az admirális zöld ruháján és halvány mosoly ül ki az arcára.

- Akkor szükséged lesz a Fekete Rózsára.

- Legfőképp rád és Dariusra.

- Tudja? – kérdezi oldalra billentve a fejét. Elsétál Swain asztalához, és felül rá, megsimogatva ujjával az asztalon álló boton ülő hollót.

Egy sötétbarna kis asztal a szélén egy lámpással, mellette egy székkel a vendégeknek - bár maga a szoba hatalmas. A padlója sötét, a fala pedig bordóra van festve. Az ablakkal szemben van egy nagy fémajtóval, az egyetlen bejárattal. A szoba közepén egy hatalmas vörös körszőnyeg díszeleg. Pár kép lóg a falon. Nincs benne semmi különleges; inkább hátborzongató. Az épület, amiben elhelyezkedik pedig annál inkább tiszteletet parancsoló.

- Nem – fordul felé – és remélem nem is fogja.

- Csak nem kételkedsz a tábornokban? – vigyorodik el. Swain felé fordul és mellé sétálva lapozgatni kezdi az asztalon heverő papírokat.

- Szó sincs róla, de remélem Emilia, benned sem kell. – a lány kezét a férfi arcára téve válaszul csak mosolyog, majd közelebb hajol.

Noxus szűk utcái rendezettebbek, mint valaha. Darius lassan, nézelődve sétálgat rajtuk, mígnem a főtérre ér. Hatalmas, ujjongó tömeggel találja szembe magát, de mikor karnyújtásnyira ér tőlük, szétválva utat engednek neki a szélén. 

Közelebb érve észre veszi, hogy épp kivégzést tartanak; hadi foglyok, bűnözők és a felsőbb hatalmakat becsmérlők. Mikor közelebb kerül az emelvényhez, szeme összetalálkozik öccsével, akit a nép hóhér létére istenít. Draven elvigyorodik és karjait felemelve ujjongásra serkenti a közönségét, mire Darius homlokát ráncolva, fejét rázva elsétál. A tömeg leghátsó sorában váratlan és kellemetlen társaságot kap.

- Nevetséges – nevet cinikusan a hosszú, vörös hajú lány.

- Katarina, hallgass – szólal meg a mellette álló fiú. A neve Talon. Mind a ketten a neves Du Couteau családhoz tartoznak, bár a fiú nem vérszerinti leszármazott.

- Nevetséges, hogy nektek nincs mit csinálnotok. Háborúra készülünk. – mondja szigorúan megállva előttük Darius.

- Teljesen véletlenül te is itt vagy – komorodik el a Katarina. – Épp nincs ki talpát nyalni?

- Vigyázz a szádra – húzza fel a szemöldökét Darius. – Beleverhetett volna apád egy kis tiszteletet is.

A lány vicsorogva lép a férfi felé, de Talon elé teszi a kezét.

- Elnézést kérünk. – néz Dariusra, dacolva a tekintetével, akinek arcán a vonások megnyugszanak.

- Szükségünk van rátok. Ne okozzatok csalódást. – suttogja a fiú mellé állva, aki bólint. Darius még egyszer végig néz rajtuk majd tovább áll.

- Meg fogjuk találni. – egyenesedik ki Talon, felnézve a ködös égboltra. – Megígérem.

Garen kardjával ráront a lányra, aki hátralépve megbotlik és elesik. Bár a páncélja felfogja az ütést, a szoba visszhangzik a csattanástól.

- Luxanna, koncentrál! – kiált rá a fiú húgára.

- Rendben! – mondja a lány dühösen és feltápászkodik. Garen ismét támadásba lendül, mire a lány elvigyorodik.

- De szép nap ez a mai! – néz körbe Lux a fényes utcán, aprókat szökkenve halad – A királyi palota sokkal nagyobbnak tűnik innen – szűkül össze a szeme, ahogy a napfénybe bámul.

- Szerintem nem ennek örülsz annyira – csóválja a fejét bátyja, követve őt.

- Az is igaz – neveti el magát a lány Garen felé fordulva – hogy szebbé teszi a vereséged.

- Valóban jól csináltad – mosolyog rá. – De…

Mindkettőjük arca elkomorodik. Lux bevárja a fiút és szó nélkül haladnak tovább. A lány szemében nem hat már annyira melegnek a mindent elborító napfény, ami gyönyörűen tükröződik Demacia hatalmas, magasztos épületein. 

Ha az ember egyszer végig sétál ezeken az utcákon, egy idő után biztos elönti az öröm; de nekik most nincs okuk az örömre. Nemzetük háborúra készül a legnagyobb ország ellen Runaterrában, és rájuk hárul a legmegtisztelőbb, de legnehezebb feladat is egyben: a király védelmezése.

Ahogy az utakat pásztázzák, egyre világosabbá válik számukra, hogy ezek az utolsó szép napjaik. Miután kitör a tényleges háború, Demacia utcái nem fognak eredeti fényükben csillogni, a nemzetük arcáról pedig el fog tűnni az őszinte, boldog mosoly. 

- Menjünk haza – mondja egy idő után a fiú. Lux lehajtott fejjel megtorpan.

- Nem akarom, hogy bajod essen - kapja fel a fejét és mélyen a bátyja szemébe néz. – Nem fogom hagyni.

Garen először meglepődik, aztán kedvesen magához húzza a lányt.

- Mindketten meg tudjuk védeni magunkat. – bár hangja magabiztosságot sugároz, retteg. Swain hatalomra törése óta Noxus rettenthetetlenebb, mint valaha, és az ő dolguk ezt visszaszorítani, mielőtt egész Valoránt elnyelik.